Szomszédunk megkérte a fiamat, hogy havat lapátoljon napi 4.000 forintért, de nem fizetett — ezért olyan leckét adtam neki, amit soha nem felejt el
Amikor a 12 éves fiam, Áron elfogadta a gazdag szomszédunk ajánlatát, hogy napi 4.000 forintért havat lapátoljon, izgatottan várta, hogy ajándékokat vásároljon a családnak. Ám amikor az a férfi nem volt hajlandó fizetni, mondván, hogy ez „leckének” számít, Áron szíve összetört. Ekkor döntöttem úgy, hogy olyan tanulságot adok neki, amit soha nem felejt el.
Mindig tudtam, hogy Áron nagyobb szívvel rendelkezik, mint amit ez a világ megérdemelne. Csak 12 éves volt, de olyan eltökéltséggel dolgozott, ami kétszer olyan idős férfiakat is zavarba hozott volna.
Mégsem gondoltam volna, hogy egy fagyos reggelen a férjem mellett állva kell majd visszavágjak annak az embernek, aki azt hitte, hogy egy gyerek becsapása pusztán üzleti fogás.
Az egész egy decemberi havas reggelen kezdődött. Áron izgatottan mesélte, hogy ellapátolta a havat a feljáróról, miközben én a reggelit készítettem. Arcát pirosra csípte a hideg, ahogy berohant a konyhába.
– Anya, a bácsi azt mondta, hogy minden alkalommal, amikor ellapátolom a havat, ad 4.000 forintot! – vigyorgott szélesen.
Mr. Kovács, a szomszédunk, mindig nagyképű és lenéző volt, de anyagi helyzetét tekintve nem lehetett panaszra oka. Állandóan az üzleti sikereivel és luxus dolgaival kérkedett.
Bár sejtettem, hogy úgy gondolja, szívességet tesz nekünk azzal, hogy Áront „dolgoztatja”, nem akartam elvenni a fiam lelkesedését.
– Ez nagyszerű, drágám – mondtam, és megsimogattam a haját. – Mit tervezel a pénzzel?
– Egy sálat veszek neked – mondta komolyan –, és egy babaházat Annának.
Szemei csillogtak, ahogy részletesen leírta a piros sálat apró hópelyhekkel, és a babaházat működő lámpákkal, amire Anna rácsodálkozott a játékbolt kirakatában.
A szívem megtelt büszkeséggel. – Mindenre gondoltál, igaz?
Bólintott, lábujjhegyen rugózva. – A maradékot pedig teleszkópra gyűjtöm.
Az elkövetkező hetekben Áron a céltudatosság mintaképe lett. Minden reggel, iskola előtt, vastag kabátba és csizmába öltözve, sapkáját mélyen a homlokára húzva indult útnak. A konyhaablakból figyeltem, ahogy a havas levegőben eltűnik, kezében a hólapát.
A fém lapát csikorgása a járdán betöltötte a csendes utcát. Néha megállt, hogy kifújja magát, de mindig visszatért a munkához. Mikor végzett, kipirult arccal és megdermedt ujjakkal tért be, de a mosolya mindig ragyogott.
– Milyen volt ma? – kérdeztem, miközben forró csokoládét nyomtam a kezébe.
– Jó! Egyre gyorsabban haladok – válaszolta, miközben vidáman rázta le a havat a kabátjáról.
Esténként a konyhaasztalnál ülve számolta a keresetét. Jegyzetfüzete tele volt számokkal, és úgy kezelte, mintha arany lenne.
– Már csak 8.000 forint kell, anya – mondta egy este. – Akkor meg tudom venni a babaházat és a teleszkópot!
December 23-ra Áron a téli munka mestere lett. Aznap reggel is dúdolva indult el.
De egy órával később dühösen csapta be az ajtót.
– Áron? – hívtam aggódva.
Ott állt a bejáratban, cipője félig felhúzva, kesztyűje remegő kezében. Arca könnyekkel teli volt.
– Mi történt, kicsim? – térdeltem le mellé.
Először nem beszélt, de végül elmondott mindent.
– Mr. Kovács azt mondta, hogy nem fizet egy fillért sem – szipogta. – Azt mondta, ez egy lecke. Hogy soha ne vállaljak munkát szerződés nélkül.
A harag úgy áradt szét bennem, mint a tűz. Ki csal meg egy gyereket „üzleti leckeként”? Átöleltem Áront, és megígértem neki, hogy igazságot szolgáltatok.
Másnap hajnalban a családommal munkához láttunk. A feljárónkon kezdve az összes havat átlapátoltuk a szomszéd bejárójára. Mire végeztünk, a hóhalom magasabb volt, mint az ő autójának motorházteteje.
Mr. Kovács dühösen viharzott át hozzánk. – Mi ez a cirkusz? – üvöltötte.
Nyugodt mosollyal válaszoltam: – Ez csak „következetesség”, Mr. Kovács. Ha nem fizet, nem élvezheti a munkánk gyümölcsét.
A szomszéd végül kénytelen volt kifizetni Áron munkáját, és bocsánatot kért. Aznap este, amikor Áron a pénzt számolta, mosolya mindenért kárpótolt.
Ez a történet tanulságos lecke volt mindannyiunk számára: az igazságosság mindig megéri az erőfeszítést.
