Hogyan élhette túl egy öt éves kislány magányosan az erdő mélyén töltött hideg éjszakákat, és ki az a rejtélyes idegen, aki egyszer csak előbukkant a semmiből? A válaszok megdöbbentőek!
A kis Emese talán még sosem keltett akkora riadalmat, mint amikor hétfőn, az óvoda előtti játszótérről nyomtalanul eltűnt. Az öt éves, szeplős és hullámos vörös hajú kislány élénk bohém ruhái szinte világítottak, ahogy mindig mosolygott, ezért az eltűnésének híre gyorsan bejárta a kisvárost. Az aggódás nem csak a családját, de a közösség egészét is megbénította. Azonban ahogy a napok teltek, és semmi nyom nem mutatott a kislányra, mindenki egyre inkább kétségbeesett.
És akkor történt valami, amit senki sem várt volna.
Az erdő, amely a város peremét szegélyezte, régóta hírhedt volt arról, hogy gyerekek csak felnőttekkel merészkedhettek be oda. Péter, a helyi önkéntes tűzoltó, éppen az erdő szélén kutatott, kétségbeesetten keresve valami jelet, amikor váratlanul megpillantott valamit a bokrok között.
Péter: Ez nem lehet… EMESE!
A kislány ült a fűben, egy öreg hímzett takaró köré csavarva, szemmel láthatóan kimerült, de meglepően mosolygósan. A mellette álló idős férfi, aki a jellegzetes elegáns öltönyéhez képest szokatlanul könnyeden viselkedett, éppen egy forró italos termoszt tartott a kezében.
Idős férfi: Nyugodj meg, jól van. Csak egy kis kalandban volt része.
Péter először nem hitt a szemének, de ahogy közelebb érve megerősítette, hogy valóban EMESE ül előtte. A férfi, aki bemutatkozott, mint Bálint, szerencsére időben találta meg és hozta biztonságba a kislányt. Amikor megkérdezte, hogyan bukkant rá, Bálint elmondta, hogy a reggeli sétája során hallott valami furcsa hangot, és úgy döntött, megnézi, mi lehet az.
Bálint: Csak egy dallamot hallottam, mintha valaki énekelne… Meglepetésemre néhány lépéssel később ez a kis bohóc mosolygott rám, a fa tövében.
EMESE sosem félt az erdőtől, a képzeletbeli barátokkal és történetekkel átszőtt világban élte gyermekkorát. Bár a legtöbben úgy gondolták, hogy megrémülne, ha eltévedne, ő inkább kalandként élte meg a helyzetet. A szeretet és önzetlenség, amelyet Bálint tanúsított, váratlan hála hullámot indított el a városban. Egy nagyszabású közösségi összejövetelt szerveztek a tiszteletére, amely kivételes alkalmat nyújtott, hogy az emberek kifejezzék elismerésüket.
Péter: Bálint, nem tudjuk eléggé megköszönni, amit tett. Ön nélkül nem találhattuk volna meg.
A következmények sokkal messzebb mentek pusztán a kislány épségének helyreállításánál. EMESE nem csak egy közösségi hőssé vált, hanem egy hétköznapi történet is született, amely emlékeztette az embereket a segítőkészség erejére. Az esemény után nem sokkal elindult egy mozgalom, amely arra ösztönözte az embereket, hogy figyeljenek egymásra, különösen a legvédtelenebbekre – a gyermekekre.
A szeretet és odafordulás, amit Bálint és a közösség mutatott, megmutatta, milyen messzire érhet egy egyszerű cselekedet. Az eset után EMESE még hosszú ideig mesélte barátainak, hogy élvezte az időt az erdőben, és különös büszkeséggel beszélt új barátjáról, Bálint bácsiról.
Végül, ahogy a napok karácsonyi meghittségbe fordultak, a város lakói megértették, hogy néha a legnagyobb bátorság abban rejlik, ha odafigyelünk a legkisebbekre és a legszokványosabb hősök is valódi változást hozhatnak ebbe a világba.
Ez az írás olvasóink mindennapi életéből merített inspirációt, és egy profi író készítette. A történetben szereplő nevek és helyszínek bármilyen egyezése pusztán a véletlen műve. Az illusztrációk kizárólag szemléltetésre szolgálnak. Ossza meg velünk az Ön történetét, amely talán mások életét is megváltoztathatja.
