Figyeljünk jobban egymásra: egy idős néni története a keleti pályaudvar mellől
Nemrégiben egy Facebook-poszt kavart nagy port, amely rávilágított arra, hogy mennyire érzéketlenek tudunk lenni a mindennapok forgatagában, különösen az idősek iránt. Egy idős, két bottal támaszkodó nénit egyszerűen elutasítottak a gyógyszertárból, mert nem tudta kifizetni a gyógyszerei árát – mindössze 280 forint hiányzott. A történet nemcsak szívet tépő, de elgondolkodtató is. Hol tart az emberi figyelmesség és a társadalmi összefogás?
Egy fiatal nő osztotta meg a történetet:
„Anyukámmal a Keleti Pályaudvar környékén sétáltunk, amikor megláttunk egy idős nénit a patika előtt. Egy padon ült, két botra támaszkodva, és sírdogált.
Látszott rajta, hogy tanácstalan és segítségre vár, de senki sem állt meg. Egy-két ember ugyan ránézett, de amint a néni megszólalt, és kimondta, hogy ‘280 forint’, azonnal tovább mentek.
Odamentünk hozzá, megkérdeztük, mi történt. A néni remegő hangon elmesélte, hogy kiváltotta volna a gyógyszereit, amelyek összesen majdnem 18 ezer forintba kerültek. Minden forintját összeszedte, de még így is hiányzott 280 forint. A patikában erre azt mondták neki: ‘Jöjjön vissza, ha megvan a teljes összeg!’ és gyakorlatilag kisétáltatták.
A néni nem akart koldulni, nem is ezért állt ott. Csak abban reménykedett, hogy valaki meghallgatja, és segít neki. Azt hajtogatta, hogy ‘Nem vagyok koldus, csak nincs nálam elég.’ Szívszorító volt látni. Kiegészítettük az összeget, és megkértük, hogy azonnal menjen vissza a patikába, és váltsa ki a gyógyszereit. Egyetlen fillérrel sem akart többet elfogadni. A szemében egyszerre láttam hálát és szégyent.”
Amikor a történet mesélője megpróbálta megérteni, miért nem segítettek az emberek, több kérdés is felmerült:
– Miért nem kérte meg valaki a patikában dolgozót, hogy kivételesen engedje el azt a pár forintot?
„Én nem tudok ilyesmiről dönteni” – mondhatta volna egy ott dolgozó. De valóban? Nincs ilyen helyzetekre valami emberséges megoldás?
– Miért nem állt meg senki?
„Talán nem akarták, hogy visszaéljenek a jó szívükkel” – hangzik gyakran a kifogás. De miért gondoljuk rögtön, hogy átverésről van szó?
– Miért ilyen drágák a gyógyszerek?
Ez egy hosszabb, bonyolultabb kérdés, ami az egészségügyi rendszert is érinti. De nem kellene legalább az idősek számára könnyebbé tenni az életmentő gyógyszerek beszerzését?
Ez a történet nem csupán a néniről szól, hanem rólunk, emberekről. Arról, hogy képesek vagyunk-e megállni a rohanó világban, és észrevenni a másikat. Egyetlen apró gesztus is életet menthet – szó szerint.
A történetmesélő nem akar álszent lenni, ahogy mondta:
„Valószínűleg én is mentem már el olyan ember mellett, aki segítségre várt. Ez a helyzet azonban megmutatta, hogy nem szabad automatikusan elfordulni. Figyeljünk jobban egymásra, különösen az idősekre. Együtt sokkal többre vagyunk képesek, mint külön-külön.”
A történet hamar terjedni kezdett az interneten, és számos komment érkezett:
„Ez egyszerűen szörnyű! Egy patikának pont az emberek segítése a dolga!” – írta egy felháborodott hozzászóló.
„Én is jártam már hasonló helyzetben az édesanyámmal. Nem a pénz a lényeg, hanem az emberség.” – osztotta meg valaki a saját tapasztalatát.
„Köszönöm, hogy megosztottad ezt a történetet. Én mostantól jobban fogok figyelni az idősekre.” – zárta egy harmadik kommentelő.
Az idősek gyakran küzdenek a megélhetéssel, a drága gyógyszerekkel, és sokszor teljesen egyedül vannak a problémáikkal. Egy apró segítség, néhány kedves szó vagy egy kis figyelem óriási különbséget jelenthet az életükben. Ne felejtsük el, hogy egy napon mi is idősek leszünk.
Ha fontosnak tartod az üzenetet, oszd meg másokkal, és emlékeztesd őket arra, hogy figyeljünk jobban egymásra. Főleg azokra, akik a legjobban rászorulnak.
