Feleségül mentem egy hajléktalan férfihoz, hogy bosszantsam a szüleimet – Egy hónappal később hazamentem, és földbe gyökerezett a lábam attól, amit láttam
Amikor igent mondtam arra, hogy hozzámegyek egy hajléktalan férfihoz, úgy hittem, mindent kézben tartok. Tökéletes megoldásnak tűnt, hogy bosszantsam a szüleimet, ugyanakkor semmilyen kötelezettséggel ne járjon. Fogalmam sem volt, hogy a döntésem egy hónappal később teljesen felforgatja az életemet.
A nevem Mónika, 34 éves vagyok, és ez a történetem arról, hogyan lettem boldog szingli karrierista nőből egy hajléktalan férfi felesége, majd hogyan fordult meg minden egyetlen pillanat alatt.
A szülői nyomás
A szüleim már évek óta próbáltak rávenni, hogy férjhez menjek. Úgy éreztem, mintha egy belső órát kattogtatnának, amely az ő fejükben számolja vissza a másodperceket, míg meg nem őszülök.
Minden családi vacsora ugyanabba az irányba terelődött:
– Mónika, drágám – kezdte anyám, Márta. – Emlékszel Kovácsék fiára? Most nevezték ki régiós vezetőnek a cégnél. Talán elmehetnétek kávézni.
– Anya, most nem érdekel a randizás – feleltem. – A karrieremre szeretnék koncentrálni.
– De kislányom – csatlakozott apám, István –, a munkád nem fog melegen tartani éjjelente. Nem akarsz valakit, akivel megoszthatod az életedet?
– Megosztom veletek és a barátaimmal. Egyelőre ez elég – vágtam vissza.
De sosem hagyták annyiban. Folyamatosan bombáztak azzal, hogy „Mi van ezzel a kedves fiatalemberrel?” vagy „Hallottad, hogy milyen rendes ember ő?”
Az ultimátum
Egy vasárnapi vacsorán aztán eldurrant a bomba.
– Mónika – kezdte apám komoly hangon –, anyáddal úgy döntöttünk, hogy ha nem mész férjhez a 35. születésnapodig, egy fillért sem kapsz az örökségünkből.
– Tessék? – kiáltottam fel. – Nem gondoljátok ezt komolyan!
– De igen – mondta anyám határozottan. – Nem leszünk fiatalabbak, és szeretnénk, ha végre boldognak látnánk téged. És persze unokákat szeretnénk, amíg még képesek vagyunk velük játszani.
Dühösen viharzottam ki a házból. Hogyan képzelik, hogy így akarják irányítani az életemet?
Hetekig nem válaszoltam a hívásaikra, és nem látogattam el hozzájuk. Azonban egy nap egy őrült ötlet fogant meg a fejemben.
Az ajánlat
Munka után hazafelé sétálva megpillantottam egy férfit, aki a járdán ült egy kartontáblával. A ruhái koszosak voltak, de a tekintetében ott volt valami – kedvesség és szomorúság egyszerre.
Ekkor eszembe jutott a terv. Odaálltam elé:
– Elnézést, tudom, hogy furcsán hangzik, de lenne egy őrült ötletem. Szeretne hozzám jönni feleségül?
A férfi döbbenten nézett rám.
– Elnézést, mit mondott?
– Hallgasson végig! – kérleltem. – Csak egy formális házasságról lenne szó. Adnék önnek lakhatást, tiszta ruhát és ételt. Cserébe csak azt kérem, hogy játssza el a férjem szerepét.
– Ez most valami vicc? – kérdezte bizonytalanul.
– Nem, teljesen komolyan gondolom – feleltem. – Mónika vagyok.
– Péter – mutatkozott be. – És ön most tényleg azt kéri, hogy vegyem feleségül?
– Pontosan.
Péter egy hosszú pillanatig csak nézett rám, majd elmosolyodott:
– Tudja mit? Legyen. Miért is ne?
Egy új élet kezdete
Pétert elvittem vásárolni, fodrászhoz és új ruhákat vettem neki. Meglepődve láttam, hogy a rendezetlen külső mögött egy jóképű férfi rejlik.
Három nappal később bemutattam őt a szüleimnek, mint a vőlegényemet. Az arcuk döbbenete mindent megért.
Egy hónap múlva összeházasodtunk. Bár a házasságunk kezdetben csak egy „üzlet” volt, Péter vicces, kedves és segítőkész embernek bizonyult. Lassan barátokká váltunk.
De mindig ott volt egy rejtély. Péter sosem mesélt arról, hogyan lett hajléktalan.
Az igazság napja
Egy nap, amikor hazaértem, rózsaszirmok vezettek a nappaliba. Az egész szoba tele volt rózsákkal, a földön egy szív alakban elrendezve.
A szoba közepén Péter állt, egy elegáns fekete szmokingban, kezében egy kis ékszeres dobozzal.
– Péter? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Mónika – kezdte –, meg kell mondanom az igazat. Nem vagyok szegény. A testvéreim kisemmiztek, és ezért lettem hajléktalan. De a te kedvességed visszaadta az életkedvemet. Most itt állok, és igazán szeretlek. Hozzám jössz feleségül? Ezúttal tényleg?
Ez a pillanat mindent megváltoztatott. Éreztem, hogy valami új kezdődik az életemben.
A végső döntés
Elsírtam magam, és igent mondtam – de kértem, hogy adjunk időt magunknak. Hat hónap múlva új esküvőt terveztünk. És azóta Péter mellett minden egyes nap öröm és szeretet.
Az élet néha egészen váratlan módon fordítja ki önmagát, és megmutatja, hogy a szeretet valóban minden akadályt legyőz.