Beleszerettem menyem mogorva szomszédjába, de hálaadáskor kiderült, milyen szörnyű igazság rejlik kapcsolatunk mögött
Irta: Jászai Irén
A fiamnál és az elviselhetetlen feleségénél való élet nem volt olyan békés, mint ahogy elképzeltem. De amikor a mogorva szomszéd egy nap vacsorára hívott, minden megváltozott. Nem is sejtettem, hogy egy titkos terv zajlik – egy olyan, ami fenekestül felforgatja az életemet.
Fiam, Andris, és a mindig haragos menyem, Kata otthonába mentem, ahol két hete laktam egy lábsérülés miatt .
„Két hét…” – emlékeztetett Kata, amikor az ajtóban fogadott. Rögtön láttam a tekintetéből, hogy nem szívesen fogad.
Az első reggelen a verandára lépve Katát láttam az udvaron leveleket gereblyézni. Meglepődve figyeltem, hogyan csinálja. Hatalmas kupacokat húzott maga előtt, ahelyett hogy kisebb halmokat képezett volna.
„Kata, rosszul csinálod!” – kiáltottam neki, de nem reagált.
Odamentem, hogy segítsek, kicsit sántítva, hogy hangsúlyozzam sérülésem. „Előbb kisebb kupacokat kell csinálni, majd összehúzni egy nagyba. Azígy gyorsabb…”
Kata abbahagyta a munkát, és rám nézett. Arca árulkodott a fáradságról és a kimerültségről, amelyet a hét hónapos terhessége már megviselt.
„Azt hittem, a lábad fáj…” – mondta fapofával, gyanúsan pillantva stabil lépteimre. „Talán ideje lenne hazamenned?”
A hüvelyedég! Megfogtam a lábam, és felsóhajtottam. „Próbáltam segíteni, annak ellenére, hogy fáj, és te így köszönöd meg?”
Kata kezét a hasára helyezte védően, és ridegen mondta: „Hét hónapos terhes vagyok. A segítség azt jelenti, hogy valami hasznosat csinálsz.”
Még zordabb reggelek
A beszélgetésünk után észrevettem, hogy Kata és Andris sugdolózik. Vajon rólam beszélnek? Ugyanakkor a mogorva szomszéd, Péter is egyre többet jelent meg a kertben. Egyik nap, amikor Kata viccesen azt mondta, miért nem viszek át neki egy pitetét, teljesen értetlenül álltam.
Első meghívás
A fordulat akkor jött, amikor egy nap reggel Péter odajött, és megkérdezte: „Margit, vacsorázna velem?”
Meghökkentem, de igent mondtam. Az esténk végül meglepő fordulatot vett, amikor előkerült egy törött lemezjátszó. „Egy nap megjavítom, és akkor táncolunk” – mondta.
Hálaadás igazsága
Péterrel egyre több időt töltöttem, és valahogy az életem kezdett újra vidámabbá válni. Nem éreztem már annyira magányosnak magam, és Péter szokatlan, de kedves udvariassága egyre közelebb hozott minket egymáshoz. Amikor közeledett a Hálaadás, meghívtam őt, hogy ne töltse egyedül az ünnepet.
A vacsora alatt azonban furcsa dolgokat vettem észre. Péter többször eltűnt a konyhában Katával. Egy idő után a kíváncsiságom legyőzte a tartózkodásomat, és a nyitott ajtón keresztül hallgatóztam.
„Kata, a lemezjátszóról akartam beszélni” – hallottam Péter rekedtes hangját.
„Már megrendeltem” – válaszolta Kata sietve. „Nagy könnyebbség nekem, hogy ilyen jól áll hozzá. Nem is tudja, mennyire hálás vagyok, hogy beleegyezett ebbe az egész játékba.”
Megrökönyödtem. Játék? Lemezjátszó? A fejemben kavarogtak a gondolatok, míg meg nem értettem, hogy az egész kapcsolatunk nem más, mint egy terv része.
„Ez csak egy játék volt?!” – törtem be a konyhába, hangom remegett az indulattól.
Kata és Péter dermedten álltak. „Margit…” – kezdte Péter, de én nem hagytam szóhoz jutni.
„Tehát minden, amit mondtál, hazugság volt? Csak egy szívességért jöttél közel hozzám?”
Andris is megjelent, és próbált nyugtatni: „Anya, ez nem így van. Az ötlet… közös volt. Tudtuk, hogy magányos vagy, és Péter is az. Csak segíteni akartunk.”
„Segíteni?” – ismételtem hitetlenkedve. „Lemezjátszóért cserébe?”
Péter mély lélegzetet vett, és határozottan rám nézett. „Margit, én visszautasítottam a lemezjátszót. Azért jöttem közel hozzád, mert őszintén érdekelsz.”
A konyhában feszült csend telepedett ránk, míg végül kiléptem, és magam mögött hagytam az egész helyzetet. Péter utánam sietett, és megállított a veranda lépcsőjén.
„Kérlek, higgy nekem” – mondta, szemében őszinte bűnbánat tükröződött. „Tényleg fontos vagy nekem. Nem a lemezjátszó, nem a terv miatt.”
Hosszú csend után végül megszólaltam: „Talán adhatunk még egy esélyt. De ezúttal őszintén.”
Péter elmosolyodott, és bólintott. „Őszintén.”
Egy új kezdet
Az elkövetkező hetekben Péter és én egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Nemcsak a hétköznapi dolgokban találtuk meg az örömet, hanem egy mélyebb kapcsolat is kialakult köztünk. Minden reggel frissen főzött kávéval várt, és együtt hallgattuk az ébredező madarakat a verandán.
Egyik este, miközben Péter a lemezjátszót szerelte, rám nézett, és azt mondta: „Margit, sosem gondoltam volna, hogy újra boldog lehetek valakivel. Köszönöm, hogy adtál egy esélyt.”
Elmosolyodtam, és megfogtam a kezét. „Talán mindketten megérdemeltük, hogy boldogok legyünk.”
A kapcsolatunk lassan, de biztosan mélyült, és egyre inkább úgy éreztem, hogy Péter az, akire mindig is szükségem volt. Hálaadás után már nemcsak a fiam házában éreztem magam otthon, hanem Péter szívében is megtaláltam a helyemet. Együtt kezdtük tervezni a jövőt, ami többé nem a magányról, hanem a közös boldogságról szólt.
