Az 5 éves kislányom nem akarta levágatni a haját, mondván: „Azt szeretném, hogy az igazi apukám felismerjen, amikor visszajön” – történet az apai szeretetről
Írta: Nadeem Szilvia
Amikor az 5 éves lányom, Lili nem volt hajlandó levágatni a haját, azt gondoltam, csak egy szokásos gyerekes makacskodásról van szó. Ám amikor azt mondta, azért tartja hosszúnak, hogy az „igazi apukája” felismerje őt, teljesen ledöbbentem. Ki volt az a „másik apa,” akiről beszélt? Lehetséges, hogy a feleségem, Anna életében valaki más is volt, akiről semmit sem tudtam?
Ez a történet rólam, Edéről, és a lányomról, Liliről szól.
Lili az életünk fénye. Csak öt éves, de olyan energikus és kíváncsi, hogy egy pillanatra sem hagyja, hogy unatkozzunk. Mindenre rákérdez, és olyan megjegyzései vannak, amelyek még a legrosszabb napokon is képesek mosolyt csalni az arcunkra.
A feleségemmel, Annával nagyon büszkék voltunk rá. Együtt éltük az egyszerű, de boldog életünket, amíg egy hétköznapi esemény mindent fel nem forgatott.
Az egész néhány hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Lili nem volt hajlandó megengedni, hogy levágjuk a haját. Eleinte csak egy szokványos gyerekes dolognak tűnt. A hosszú haja mindig is büszkesége volt, és szerette, ha fésüljük vagy fonjuk. Aztán egy nap azt mondta:
– Nem, apa! Hosszú hajat akarok.
Anna és én azt gondoltuk, hogy ez csak egy múló szeszély. Talán csak a saját stílusát akarta kifejezni, ahogy a nagymamája, Klára gyakran megjegyezte, hogy „egy lánynak szép, hosszú haj kell, nem olyan rövid, mint az anyád pixie frizurája.”
Így hát hagytuk neki. – Persze, Lili, ha hosszú hajat szeretnél, akkor legyen hosszú hajad – mondtam mosolyogva.
De aztán jött a klasszikus „rágógumi incidens.”
Egy filmnézős este után Lili elaludt a kanapén, miközben rágógumi volt a szájában. Mire észrevettük, a rágó már menthetetlenül összegubancolódott a hajában. Mindent megpróbáltunk – mogyoróvajat, jeget, sőt még ecetes trükköket is, amiket az interneten olvastunk. De semmi sem működött.
Anna odatérdelt hozzá, kezében egy fésűvel. – Kicsim, muszáj lesz egy kicsit levágni a hajadból – mondta gyengéden.
Lili azonban pánikba esett. – Nem! – kiáltotta, miközben szorosan a hajába kapaszkodott. – Nem vághatjátok le! Azt akarom, hogy az igazi apukám felismerjen, amikor visszajön!
A szavai mindkettőnket sokkoltak. Anna döbbenten nézett rám, miközben éreztem, hogy a szívem a gyomromba zuhan. – Mit mondtál, Lili? – kérdeztem óvatosan, leguggolva hozzá.
– Azt akarom, hogy az igazi apukám tudja, hogy én vagyok az – suttogta, miközben könnyei lassan végiggördültek az arcán.
Anna és én zavartan néztünk egymásra. Ki ültethette ezt az ötletet a fejébe?
– Lili, ki mondott neked ilyesmit? – kérdezte Anna lágyan.
Lili remegő hangon válaszolt: – A nagyi mondta.
Klára? Miért mondana ilyet?
Anna megfogta Lili kis kezét, és megkérdezte: – Mit mondott pontosan a nagyi?
Lili tétovázott, majd így válaszolt: – Azt mondta, hogy meg kell tartanom a hosszú hajamat, hogy az igazi apukám felismerjen, amikor visszajön. Azt is mondta, hogy titokban kell tartanom, és ne mondjam el nektek, mert mérgesek lennétek.
Hallgatni sem bírtam tovább. Az én lányom hetek óta ezzel a gondolattal küzdött, miközben mi semmit sem sejtettünk. – Lili, kicsim, hallgass ide – mondtam óvatosan. – Senki sem lehet mérges rád. Nagyon szeretünk téged, és mindig itt leszünk neked. De amit a nagyi mondott, az nem igaz. Én vagyok az apukád. Mindig is én voltam.
Lili lassan bólintott, de látszott rajta, hogy még mindig zavarban van. Aznap este Anna és én hosszasan beszélgettünk. – Mit gondolt Klára? – kérdezte Anna dühösen. – Ezt nem hagyhatjuk annyiban.
Másnap reggel Anna felhívta az édesanyját, hogy elbeszélgessen vele. Klára megérkezett, ám az ő megszokott magabiztossága ezúttal kevés volt.
– Miért mondtál ilyet Lilinek? – támadt rá Anna azonnal.
Klára vállat vont. – Csak egy kis történet volt. Nem kellene ennyire túldramatizálni.
– Történet? – szóltam közbe dühösen. – Lili hónapok óta retteg, mert azt hiszi, hogy elveszítheti az apját!
Klára szemforgatva így felelt: – Csak meg akartam győzni, hogy ne vágassa le a haját. Egy kislánynak szép hosszú haja kell, nem ilyen fiús frizura.
Ekkor Anna elvesztette a türelmét. – Takarodj innen, anya! Soha többé ne mondj ilyeneket a lányomnak!
Aznap este, miután Klára elment, leültünk Lilivel, és gyengéden elmagyaráztuk neki az igazságot. Megfogtam a kezét, és a szemébe néztem. – Lili, én vagyok az apukád. Mindig is az voltam, és mindig is az leszek.
Lili mosolyogva bólintott. – Akkor te vagy az igazi apukám?
– Igen, kicsim. Mindig is én voltam.
Lili végre megnyugodott, és Anna levágta a rágógumival összegubancolódott hajtincset. Másnap már újra vidáman kérte Annát, hogy fonja be a haját.
Klárával megszakítottuk a kapcsolatot, mert az elsődleges célunk Lili boldogsága és védelme maradt. A családunkat senki nem dúlhatja fel többé.
