A mostohaanyám elvette az apám által nekem szánt karácsonyi ajándékot – nem tudta, hogy ez egy próba volt

A mostohaanyám elvette az apám által nekem szánt karácsonyi ajándékot – nem tudta, hogy ez egy próba volt

A karácsony mindig is a legcsodálatosabb időszak volt számomra. A szikrázó fények, a fenyő illata és a mézeskalácsok zamata valami különleges varázslatot hozott az életünkbe. De az idén minden más volt.
Egy új család, új kihívások

Apám néhány hónappal ezelőtt újra megházasodott, és az élete egy teljesen új irányt vett. Új felesége, Melinda, kezdetben kedvesnek tűnt, de hamar világossá vált számomra, hogy nem igazán fogadott el. Bár nyíltan sosem bántott, passzív-agresszív megjegyzéseivel folyton éreztette velem, hogy nem tartozom igazán a családhoz.

„Ó, Anna, tényleg ezt a ruhát választottad? Drágám, talán átgondolhatnád!” – mondta egyszer egy családi vacsora előtt.

Máskor pedig így szólt: „Az apád túlságosan elkényeztet téged. Élvezd ki, amíg tart!”

A szavai olyan édesen hangzottak, hogy szinte fájt hallgatni őket. Apám miatt azonban mindig csendben maradtam. Anya halála óta tíz év telt el, és úgy éreztem, hogy minden nehézséget elviselek, ha az boldoggá teszi őt.
Egy különleges ajándék

Egy héttel karácsony előtt apám váratlanul félrehívott. Kezében egy aranyba csomagolt dobozt tartott, amelyre piros szalag volt kötve.

– Anna, van számodra egy különleges ajándékom idén – mondta, és egy pillanatra szomorúság suhant át a szemén.

– Mi az, apa? – kérdeztem kíváncsian.

– Ez meglepetés – válaszolta, miközben halványan elmosolyodott. – De meg kell ígérned valamit.

– Mit? – kérdeztem izgatottan.

– Ne nyisd ki karácsony reggeléig. Tedd a fa alá, és gondolj rám, amikor meglátod. Munka miatt el kell utaznom, de reggel az első dolgom lesz, hogy felhívlak.

– Megígérem! – bólintottam buzgón.

Aznap este óvatosan elhelyeztem az ajándékot a fa alá, és alig vártam, hogy kibonthassam.
A karácsony reggelének csalódása

Amikor karácsony reggelén lesiettem a lépcsőn, hogy végre kibonthassam az ajándékomat, egy sokkoló látvány fogadott. Melinda guggolt a fa előtt, és éppen szétszakította az arany csomagolást.

– Melinda! – kiáltottam kétségbeesetten. – Ez az én ajándékom!

Ő azonban meg sem fordult, csak közömbösen így válaszolt:

– Boldog karácsonyt, Anna! Nézzük meg, mit kaptál, talán valami hasznosat, amit én is használhatok.

– Ne! Apa azt mondta, hogy ne nyissam ki, amíg ő vissza nem ér. Kérlek, add vissza!

Melinda felnevetett, és gúnyosan rám nézett:

– Anna, te egy elkényeztetett gyerek vagy. Nem érdemled meg a felét sem annak, amit az apád ad neked.

Mielőtt megakadályozhattam volna, leszakította a csomagolást, és kinyitotta a dobozt.
A fordulat

A dobozban egy fekete bársony ékszerdoboz és egy boríték lapult, amelyen Melinda neve állt apám kézírásával.

Melinda remegő kézzel nyitotta ki a borítékot, és hangosan olvasni kezdett:

„Kedves Melinda,

Ha ezt olvasod, pontosan azt tetted, amit vártam. Hallottam a beszélgetésedet a nővéreddel arról, hogy elveszed Anna ajándékát magadnak. Gondolkoztam rajta, hogy szembesítelek, de adni akartam egy esélyt, hogy bebizonyítsd, tévedek. Ehelyett megmutattad, ki is vagy valójában.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy bántottad a lányomat. Tekintsd ezt a búcsúlevelemnek. Boldog karácsonyt!

– Greg”

Melinda arca elfehéredett, miközben remegő kézzel nyitotta ki az ékszerdobozt. Benne az a smaragdgyűrű lapult, amellyel apám megkérte a kezét. Ez volt a nagymamám gyűrűje, amelyet mindig is szerettem volna örökölni.

Ekkor nyílt ki a bejárati ajtó.

– Greg? – dadogta Melinda.

– Apa! – kiáltottam örömmel.

Apám ott állt, nyugodtan és magabiztosan.

– Azt hittem, munkába mentél – mondta Melinda remegő hangon.

– Nem mentem – válaszolta apám hidegen. – Közel maradtam, hogy lássam, jó döntést hozol-e. Ehelyett bebizonyítottad, hogy igazam volt.
Egy új kezdet

Apám határozottan közölte Melindával, hogy aznap el kell költöznie. Néhány órával később már csomagolt bőröndjével hagyta el a házat.

Aznap este apám és én együtt sütöttünk palacsintát, forró csokoládét ittunk, és régi karácsonyi filmeket néztünk.

Később apám átadott nekem egy másik aranyszínű dobozt.

– Ez a tiéd, Anna – mondta. – A gyűrű, amit benne találsz, emlékeztessen arra, hogy te vagy a legfontosabb számomra.

Aznap este megértettem, hogy a legnagyobb ajándék nem az ékszer volt, hanem az, hogy apám feltétel nélkül szeretett és kiállt értem. Ez a karácsony örökre emlékezetes marad számomra – egy új kezdetként.