A férjem ragaszkodott ahhoz, hogy egy fiatal, csinos dadát vegyünk fel, míg én üzleti úton voltam – nem tudta, hogy rejtett kamerákat szereltem fel
Írta: Mészáros Anna
Egy egyéves kislány anyukájaként el sem tudtam képzelni, hogy másra bízzam Zsuzsi gondozását, még egy rövid időre sem. Azonban amikor egy hónapos külföldi üzleti útra kellett indulnom, muszáj volt dadát találnunk. Hogy nyugodtabb legyek, rejtett kamerákat szereltem fel a házban. Amit ezek rögzítettek, örökre megváltoztatta a családunk életét – és a bizalomról alkotott képemet.
Egy kis család, nagy döntés előtt
Szia, Anna vagyok. Ez a történet a családomról és arról szól, milyen nehézségekkel és tanulságokkal jár, ha valakit az életünk legféltettebb kincsére bízunk.
A férjem, Bence egy kisvállalkozást vezet, én pedig otthonról dolgozom. Az elmúlt évben minden szabad percemet a lányommal, Zsuzsival töltöttem. Az otthonról végzett munka lehetővé tette, hogy mindennap jelen legyek az életében – lássam az első lépéseit, halljam az első szavait, és ott legyek minden nevetésénél és sírásánál.
Nemrég azonban a főnököm felajánlott egy lehetőséget, amely nagy előrelépést jelenthetett volna a karrieremben. Az egyetlen probléma az volt, hogy ez a munka egy hónapos külföldi utat igényelt.
Egy este, miután Zsuzsi már aludt, Bencével a konyhaasztalnál ültünk, és a potenciális dadák jelentkezési anyagait nézegettük.
– Olyan valakit kell találnunk, aki ugyanolyan szeretettel gondoskodik Zsuzsiról, mint mi – mondtam, miközben átlapoztam a jelentkezéseket.
Bence bólintott.
– Meg fogjuk találni a megfelelőt – mondta határozottan.
Dada keresés: Az első találkozások
Az első jelentkező egy 48 éves tapasztalt hölgy, Andrea volt. Meleg mosollyal és megnyugtató hanggal beszélt, de Zsuzsi kissé távolságtartó volt vele szemben. Andrea kedves volt, de hiányzott az a különleges kapocs, amit reméltünk.
A következő jelölt, Noémi, egy 22 éves orvostanhallgató volt. Amikor belépett, azonnal magával ragadta a szobát ragyogó mosolyával.
– Szia, Noémi! Ez itt Zsuzsi – mutattam be őket egymásnak.
Noémi leguggolt Zsuzsihoz, és játszani kezdett vele. Zsuzsi nevetett, és nyúlt felé, mintha azonnal megkedvelte volna.
Bence rám nézett, és mosolygott.
– Úgy tűnik, tetszik neki – mondta.
Bár Noémi fiatal kora miatt aggályaim voltak, Bence lelkesedése és Zsuzsi boldogsága végül meggyőzött. Úgy döntöttünk, hogy ő lesz az, akit felveszünk.
Kamerák és búcsú
Aznap este, miután Bence elaludt, csendben rejtett kamerákat szereltem fel a ház különböző pontjain – a nappaliban, a konyhában és Zsuzsi szobájában. Ez a lépés nem bizalmatlanságból fakadt, sokkal inkább azért, hogy nyugodtabb legyek, míg távol vagyok.
Másnap reggel, mielőtt elindultam volna, Bence megölelt.
– Minden rendben lesz, Anna – mondta. – Noémi jól végzi a dolgát, és mindennap beszélünk.
– Köszönöm, Bence. Bízom benned – feleltem, mielőtt elbúcsúztunk.
A távolság és a gyanú
Az első néhány nap zökkenőmentesen telt. Bence rendszeresen küldött képeket Zsuzsiról, aki boldogan mosolygott a kamerába. Úgy tűnt, Noémi remekül végzi a munkáját.
De ahogy teltek a napok, nem tudtam megnyugodni. Minden este, munka után ellenőriztem a kamerák felvételeit, hogy lássam, mi történik otthon.
Egyik este, egy különösen hosszú és fárasztó munkanap után, szokás szerint leültem megnézni a felvételeket. Ami a képernyőn megjelent, az sokkolt.
A váratlan fordulat
Zsuzsi a padlón feküdt, látszólag küzdött a légzésért. Noémi mellette térdelt, próbálta megnyugtatni, míg Bence az ágyon ült, arcát a kezébe temetve. Azonnal hívtam Bencét, de nem vette fel.
Harminc perc múlva visszahívott, a hangja remegett.
– Mi történt? Zsuzsi jól van? – kérdeztem kétségbeesetten.
– Zsuzsi kapott egy rohamot – kezdte Bence. – Én… én lebénultam. Nem tudtam mit tenni. De Noémi… ő azonnal cselekedett.
Megnyugodva hallottam, hogy Zsuzsi már jobban van, de továbbra is remegett a kezem.
– Hogyan segített Noémi? – kérdeztem.
– Újraélesztette, és megnyugtatta, amíg a mentők megérkeztek.
Könnyek szöktek a szemembe.
Új bizalom és új kezdet
Amikor hazaértem, Zsuzsit magamhoz öleltem, és megköszöntem Noéminek, amit tett. Megmentette a lányomat, és bizonyította, hogy megbízható és rátermett.
Néhány héttel később úgy döntöttünk, hogy Noémi nemcsak dada, hanem családtag is lesz.
Ez az élmény megtanított minket arra, hogy néha a legnagyobb bizalmatlanságot is felválthatja a legmélyebb hála és elismerés. Noémi nemcsak Zsuzsi életét mentette meg, hanem a mi családunkat is összekovácsolta. Azóta is hálás vagyok érte, hogy egy ilyen rendkívüli ember vigyáz a lányunkra.
