Az 5 éves fiam elkezdte kerülni az anyját – amikor kiderült az oka, nagyon megrémültem, és szembesítettem a feleségemet
Írta: Szabó Nóra
Máté mindig anyás volt. Folyton Enikőbe kapaszkodott, és az arcára mosoly ült ki, ha meglátta őt. Egy nap azonban minden megváltozott. Máté elkezdte kerülni az öleléseit, a puszijait, sőt még a jelenlétét is. Először azt hittem, ez csak egy múló korszak, de aztán kiderült, hogy sokkal többről van szó.
Mi késztethet egy ötéves kisfiút arra, hogy hirtelen elhúzódjon attól az embertől, akit a világon a legjobban szeret? A válasza nemcsak megdöbbentett, hanem felszínre hozott egy családi titkot is, amit Enikő mélyen eltemetett magában. Egy titkot, amely hetek óta könnyek között tartotta.
A nevem Péter, 32 éves vagyok, férj és apa. Az életem hosszú ideig két dolog körül forgott: a munkám és a családom. Bár nem volt könnyű egyensúlyozni a kettő között, büszke voltam arra, hogy hazaérve mindig ott találtam a feleségemet, Enikőt, és az ötéves kisfiunkat, Mátét.
Enikő és én nyolc éve vagyunk házasok. Korábban ápolónőként dolgozott, de amikor Máté megszületett, úgy döntöttünk, hogy otthon marad, hogy a legjobb gondoskodást biztosítsa neki. Azóta ő lett a család szíve, aki minden nap azon fáradozik, hogy az otthonunk szeretetteljes hely legyen.
Máté mindig is egy szeretetteljes és kíváncsi kisfiú volt. Állandóan beszélt az anyukájáról, rajzolt neki, és mindenki előtt dicsérte, hogy milyen csodálatos. Ezért is nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy valami nincs rendben, amikor elkezdett elhúzódni tőle.
Eleinte apróságnak tűnt. Máté elfordította az arcát, amikor Enikő puszit akart adni neki. Amikor megpróbálta megölelni, kibújt az öleléséből, és elszaladt. Úgy gondoltam, ez csak egy fázis, amin minden gyerek átesik. De ahogy napokból hetek lettek, a helyzet csak romlott.
Egy este úgy döntöttem, hogy beszélek Enikővel erről.
– Észrevettél valami furcsát Mátéval kapcsolatban mostanában? – kérdeztem, miközben leültem mellé a kanapéra.
– Nem igazán. Miért? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
– Kerüli a közeledésedet – mondtam. – Nem akar puszit, ölelést, semmit. Furcsa, mert mindig annyira kötődött hozzád.
Enikő elgondolkodott, majd megvonta a vállát. – Péter, csak felnő. Tudod, milyen a gyerekekkel. Néha függetlenek akarnak lenni.
– Nem tudom, Enikő. Ez más. Úgy érzem, valami nincs rendben.
– Akkor mit gondolsz, mi lehet az? – kérdezte türelmetlenül. – Péter, ötéves. Lehet, hogy csak több térre van szüksége. Ne gondold túl!
Úgy tűnt, Enikő nem veszi komolyan, de én nem tudtam megnyugodni. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok beszélni Mátéval.
Néhány nappal később adódott egy alkalom, amikor Enikő elment bevásárolni. Máté a nappaliban játszott a kisautóival. Leültem mellé, eltökélve, hogy választ kapok.
– Hé, kisfiam – kezdtem lazán. – Kérdezhetek valamit?
Bólintott, de nem nézett fel a játékaiból.
– Miért kerülsz mostanában anyát? – kérdeztem gyengéden. – Észrevettem, hogy már nem öleled meg és nem adsz neki puszit.
A keze megállt, és végre rám nézett. A tétovázás a szemében összeszorította a gyomromat.
– Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem, igaz? – mondtam, próbálva megnyugtatni. – Csak segíteni szeretnék.
Egy pillanatnyi csend után végre megszólalt. – Anya megváltozott – mondta halkan, bizonytalan hangon. – Van egy titka, és nem akarja megosztani velem.
– Titka? – kérdeztem döbbenten. – Mit értesz ez alatt?
– Nem tudom – vonta meg a vállát. – De sokat sír, apa.
– Mikor láttad sírni? – kérdeztem, miközben a szívem gyorsabban vert.
– Amikor dolgozol, sokszor sír a szobájában – mondta. – Egyszer bementem, hogy megkérdezzem, mi a baj, de azt mondta, menjek ki. Egy képet tartott a kezében.
A fejemben zűrzavar volt. Enikő sírt? Miért? És milyen képről beszélt Máté?
– Mondott valamit, hogy miért sír? – kérdeztem. – És láttad, hogy ki van a képen?
– Nem mondott semmit. A képen egy férfi volt. Amikor észrevette, hogy látom, eldugta egy zöld dobozba az ágya alá.
Nem hagyott nyugodni a dolog. Miért sírna Enikő egy kép miatt? Mi lehetett az a titok, amit ennyire el akart rejteni előlünk?
Amikor Máté visszatért a játékaihoz, én a hálószobánkba mentem. Óvatosan felemeltem a matracot, és megtaláltam a zöld dobozt. A kezem izzadt, amikor kinyitottam.
Bent egy fénykép volt és néhány ékszer. A képen egy jóképű férfi volt, akit még soha nem láttam. De ami igazán megrázott, az az volt, hogy a férfi rendkívül hasonlított Enikőre.
Később aznap este, amikor Máté már aludt, szembesítettem Enikőt.
– Enikő – kezdtem komoly hangon.
Felnézett a mosnivalóból, és azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben.
– Mi a baj? – kérdezte.
Elővettem a képet, és felé tartottam. – Ki ez?
Az arca elsápadt, a keze remegett. – Hol találtad?
– Az ágynál – mondtam. – Máté elmondta, hogy sírtál, és hogy ezt a képet rejtegeted. Enikő, ki ez a férfi, és miért titkoltad el?
Végül megtört, és elmondta az igazat: a férfi a rég elveszett ikertestvére volt, akiről csak nemrég szerzett tudomást a nagymamája halála után. Az anyja egy régi titkot őrzött, amely végül Enikő életét is megrázta.
Az elkövetkező napokban együtt próbáltuk feldolgozni a hallottakat, és közösen terveztük, hogyan találhatnánk meg a testvérét, hogy végre választ kapjunk minden kérdésünkre. Enikő megkönnyebbült, hogy már nem kell egyedül cipelnie ezt a terhet, és a mosoly lassan visszatért az arcára.
A történet tanulsága számomra az volt, hogy a családban a titkok csak fájdalmat okoznak, és a szeretet a legfontosabb, hogy minden akadályt legyőzzünk.
