Nagymamám temetésén megláttam, hogy anyám egy csomagot rejt a koporsóba – Amikor kivettem, és belenéztem, megdöbbentem
Nagymamám temetésén láttam, hogy anyám titokban egy rejtélyes csomagot csúsztatott a koporsóba. Később, mikor kíváncsiságból kivettem, nem számítottam arra, hogy olyan szívszorító titkokra bukkanok, amelyek örökre megváltoztatják az életemet.
Azt mondják, a gyász hullámokban érkezik, de számomra inkább olyan volt, mintha eltűnnének a lépcsők alólam a sötétben. Nagymamám, Katalin, nemcsak a családom része volt. Ő volt a támaszom, a legjobb barátom, az egész világom. Mindig úgy éreztette velem, hogy én vagyok a legfontosabb az életében. Ölelései olyanok voltak, mint hazatérni egy fárasztó nap után.
Ahogy múlt héten a koporsója mellett álltam, úgy éreztem, mintha a föld kicsúszott volna alólam. Az élet nélküle olyan lett, mint megtanulni fél tüdővel lélegezni.
A temetés fájdalmas pillanatai
A temetkezési vállalat halvány világítása lágy árnyékokat vetett nagymamám békés arcára. Ezüstösen csillogó haja gondosan be volt állítva, ahogy mindig szerette, és a nyakában ott lógott a kedvenc gyöngysora.
Ujjaim végigsimították a koporsó sima falát, miközben emlékek özönlöttek el. Alig egy hónapja még a konyhájában ültünk, teát kortyolgatva, miközben megtanított a híres cukros süteményének receptjére.
„Eszter, drágám, most már fentről vigyáz rád,” szólalt meg Andersen néni, a szomszédunk, miközben ráncos kezét a vállamra tette. Szemüvege mögött vörös volt a szeme a sírástól.
„Nagymamád mindig rólad beszélt. Te voltál a büszkesége,” tette hozzá gyengéd mosollyal.
Egy furcsa pillanat
Ahogy Andersen nénivel beszélgettem, a szemem sarkából észrevettem, hogy anyám, Viktória a koporsóhoz lép. Körbenézett, mintha biztos akarna lenni abban, hogy senki sem figyeli. Lehajolt, és valamit a koporsó belsejébe helyezett. Egy kis csomagnak tűnt, gondosan becsomagolva.
Amikor felegyenesedett, körbenézett, majd lassan elsétált a mosdó felé. A cipősarka puhán koppant a padlón, miközben elhagyta a termet.
„Láttad, mit csinált?” kérdeztem halkan Andersen nénitől, miközben a szívem hevesen dobogott.
„Mit, kedvesem?” nézett rám értetlenül.
„Anyám valamit betett a koporsóba,” motyogtam bizonytalanul. „Talán csak a gyász játszik velem.”
A titok feltárása
Este, amikor a vendégek lassan elhagyták a temetőt, visszatértem nagymamám koporsójához. A terem csendje nyomasztó volt, mintha titkokkal és kimondatlan szavakkal lett volna tele. Ahogy közelebb léptem, megpillantottam valamit a nagymamám kék ruhájának redői között. A csomag sarka kilátszott.
Óvatosan kivettem, és a tásk